egy pillanat...

Így választunk éttermet

2019. February 27.

Kiderült: így választunk éttermet

Kiderült: így választunk éttermet

 

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

 

Általánosságban igaz a magyarokra, hogy messzebbre is elutaznak egy étterem miatt – derül ki egy friss kutatásból. Érdekesség, hogy a legtöbben az ismerőseik ajánlása alapján keresnek fel egy vendéglátóhelyet, a válaszadók több mint fele pedig hangulattól függően dönt az új és a megszokott között.

Hirdetés

 

A legtöbben utazás előtt tájékozódnak az éttermi kínálatról, és ez alapján döntenek az ebéd helyszínéről, de a magyarok közel harmada utazás közben választja ki a számára legszimpatikusabb helyet.

Akár 50 kilométert is utazik a magyar egy jó helyért

A derecskei Almavirág Étterem nem reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a budapestiekre nem jellemző, hogy 50 kilométernél távolabb utaznának egy étterem miatt. Országos viszonylatban a Hajdú-Bihar megyében élők hajlamosabbak nagyobb távolságokat, akár 100 kilométernél is többet megtenni, hogy eljussanak a vágyott étterembe. A kitöltők többsége 21-50 kilométer közötti távot hajlandó utazni egy vendéglátóhelyért. A kérdőívet kitöltők közel 40 százaléka az ismerősök ajánlása alapján keresett már fel éttermet, több min 13 százalékuk a közösségi médián keresztül tájékozódott. A válaszadók tizedének fontos tényező a választás megkönnyítésében egy pozitív cikk a vendéglátó egységről.

A kitöltők többsége 21 és 50 kilométer közötti távot hajlandó utazni egy vendéglátóhelyért /Fotó: Shutterstock

Vállalkozó szellem

Leginkább Budapesten és Pest megyében vállalkozó szelleműek az emberek, a legszívesebben innen próbálnak ki új helyeket a kitöltők. Kiderült az is, hogy a magyarok egyharmada inkább új helyeket próbál ki, de a válaszadók több mint fele hangulattól függően választ a megszokott és az új között. Az Almavirág Étterem felmérése szerint az izgalmat, új ízeket nyújtó helyek és a hagyományos magyar konyhával operáló éttermek a leginkább kedveltek a kitöltők körében. A válaszadók közül 41 százalék a modern éttermeket kedveli, míg 36 százaléka a „kockás terítős” helyekre esküszik.

 

Megjelenések:

 

 

 

http://www.blikk.hu/eletmod/gasztro/kiderult-igy-valasztunk-ettermet/14fkmrw

https://profitline.hu/50-kilometert-is-utazik-a-magyar-egy-jo-etteremert-390004

https://piacesprofit.hu/gazdasag/egy-jo-etteremert-utazni-is-hajlando-a-magyar/

https://estiujsag.hu/gardrob/akar-100-kilometert-is-autozunk-egy-jo-etteremert

http://bdpst24.hu/2019/02/27/50-kilometert-is-utazik-a-magyar-egy-jo-etteremert/

https://szeretunkutazni.hu/2019/02/27/50-kilometert-is-utazik-a-magyar-egy-jo-etteremert/

https://euroastra.blog.hu/2019/02/27/50_kilometert_is_utazik_a_magyar_egy_jo_etteremert_--_igy_valasztanak_ettermet_a_magyarok

http://www.amdala.hu/50-kilometert-is-utazik-a-magyar-egy-jo-etteremert/

https://civilhetes.net/50-kilometert-is-utazik-a-magyar-egy-jo-etteremert